♥ Idézetek
Ha tudnék álmodni, én is rólad álmodnék. És nem szégyelleném.
Ha már úgyis a pokolba kell mennem, akkor legalább csináljam rendesen
Az ujja lassan végigsimított a gerincemen, éreztem, ahogy felgyorsul a lélegzete. Kezem erőtlenül támaszkodott a mellkasának, és már megint szédültem. Lassan előrehajtotta a fejét, és másodszor is megérintette hűvös ajkával az enyémet, nagyon óvatosan, résnyire nyitott szájjal. És akkor összeroskadtam.
Felemelte a kezét, a szemén láttam, hogy vívódik, aztán gyorsan végigsimított ujja begyével az arccsontomon. A bőre ugyanolyan jeges volt, mint mindig, de ott, ahol megérintett, a bőröm ijesztően forró lett - mintha megégettem volna magam, csak még nem érezném a fájdalmat.
Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant, szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az egész, és akkor az én életemnek vége - olyan gyorsan, hogy talán észre sem veszem. És mégsem féltem. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy átölel.
Edward: "És az oroszlán beleszeretett a bárányba"
Bella: "Hány éves vagy?"
Edward: "17"
Bella: "És móta vagy 17?"
Edward: "Egy ideje"
Mersz szeretni? Az életed árán is?
Ne állj ellen, az Alkonyat úgyis leszáll!
Charlei: Megnőtt a hajad!
Bella:Vágattam mióta utoljára láttál.
Charlei:Ja.... biztos megint megnőtt.
Jessica: Arizonába nincsen mindenki tökre lebarnulva?
Bella: De.Engem biztos azért rúgtak ki.
Hogy hol itt a humor? : Hát mivel Bella nagyon fehér és arizonából jött.
Billy: Örülök végre , hogy itt vagy.Charlie azóta áradozik rólad amióta bejelentetted , hogy jössz.
Charlei: Jól van túlozz csak , majd jól betollak a sárba.
Billy: Miután én...
Charlei:Na mivan?Mivan?Búnyozni akarsz?
Billy:Naná.
Bella: Vagy mindig jó téma az az evészavar is.Kitömött fürdőnacik az úszócsapatban?
Bella:Hova lett a mobilod?
Rene:Oké.Ne röhögj ki!A töltőt nem elvesztettem hanem elmenekült sikítva szószerint.Taszítom a technikát.
Edward: És bírod az esőt?
Bella: ööh..
Edward:Mi az?
Bella:Az időjárásról dumálunk?
Edward:Iiigen úgytűnik
Mike:Nézzenek oda!Te élsz!?
Bella:Ja igen tévesriasztás volt.
Rossz hold kelt föl?
Hát mégis rémálommá válhat ez a szerelem? Elfogyhat, mint a Hold?
Ellenállhatatlanul vonz. Engedj a Hold erejének...
Én vagyok az, aki hangokat hall a fejében, és te aggódsz azon, hogy őrült vagy?
"Kérlek, árulj el csak egy teóriát." - a szemei még mindig parázslottak.- "Ööö, szóval,megmart egy radioaktív pók?" -ő is hipnotizőr volt? Vagy csak reménytelen voltam?- "Eznem olyan kreatív." - gúnyolódott.- "Sajnálom, csak ezzel szolgálhatok." - mondtam,sértődve.- "Még csak nem is jársz közel." - kötekedett.- "Nincsenek pókok?"- "Nincsenek."-"És semmi radioaktivitás?"- "Semmi."- "Áh" - sóhajtottam.
"A kriptonit sem zavar" - nevetett. "
- És akkor az oroszlán beleszeretett a bárányba... - suttogta, és én lesunytam a fejem,
nehogy meglássa, milyen boldog izgalmat keltett bennem ez a szó.
- Micsoda buta bárány! - sóhajtottam.
- Micsoda beteg, mazochista oroszlán! "
Egyetlen női magazinban sem olvastam arra vonatkozó tippeket, hogy mit viseljünk, amikor vámpír kedvesünk bemutatkozó látogatásra invitál vámpír családjához
"Ott van például ... a féltékenység. Százezer könyvben olvastam róla, láttam, amint a színészek eljátsszák ezer különböző színdarabban és filmben. Azt hittem, erről az érzésről mindent tudok, amit tudni lehet. De egészen megdöbbentett."
De a féltékenység... fura egy dolog. Annyival erősebb, mint hittem volna! És teljesen irracionális!
"Ha jól értettem, nem azon aggódsz, hogy egy vámpírokkal teli házba látogatsz, hanem attól félsz, hogy azok a vámpírok nem fognak kedvelni téged?"
Hozhatod a bilincset, a rabod vagyok.
Biztos, hogy nem tűnsz el reggelre? ? kérdeztem. Tudnom kellett. ? Végtére is mesebeli lény vagy!
"Valahányszor hideg keze megérintett, a szívem mindig meglódult. Két ilyen alkalommal láttam valamit az arcán, ami arra vallott, hogy képes meghallani a szívverésemet."
"Döbbenetes, milyen hirtelen elszállt a fojtogató félelem, döbbenetes, milyen tökéletes biztonságban éreztem magam abban a pillanatban, amint meghallottam a hangját."
"Ha valaki halhatatlan, az, úgy látszik, végtelen türelemmel is rendelkezik."
Alkonyat van megint. Újra vége van valaminek. Bármilyen tökéletes is egy nap, mindig véget ér.
"Csak azért, mert... mert bizonyos fajta lapokat osztottak nekünk... ez még nem jelenti azt, hogy nem dönthetünk úgy, hogy fölébe kerekedünk a végzetünknek... egy olyan végzetnek, amit egyikünk sem maga választott."
"Vele az idő és a tér egyetlen zavaros ködbe folyt össze mindahányszor, és én mindkettőről teljesen megfeledkeztem"
"Hihetetlen, hogy valaki, aki ilyen gyönyörű, hús-vér ember legyen."
"Ha nem lenne sötét, sose látnánk a csillagokat."
-"Azon gondolkoztam, amíg futottam..." - megállt.
- "Remélem, hogy ne menjünk neki egy fának."
- "Butus Bella." - kuncogott. - "A futás nekem ösztönös.
Nem valami olyasmi, amin gondolkoznom kell."
- "Felvágós." - suttogtam újra.
- "Noshát, Mami, valószínűleg észrevetted, hogy a barátom csillog. Ez csak valami,
amit gyakran csinál a napon. Ne aggódj miatta..." "Szemmel látható változásokra számítottam, de itt vagy,
elpirulva, mint mindig."
"Ne csinálj semmi vicceset a jelenlétem nélkül!"
- "Ha álmodhatnék, akkor rólad álmodnék. És nem szégyellném."
- "Ha már úgyis a pokolba kell mennem, akkor legalább csináljam rendesen."
Bármennyi közös időt szánt is nekünk a sors, egy percet sem akartam veszíteni belőle.
És azzal újra két keze közé fogta az arcomat. Elakadt a lélegzetem. Habozott - de nem a szokásos értelemben, emberi módon. Nem úgy, ahogy egy férfi hezitál, mielőtt megcsókol egy nőt, de szeretné előbb kipuhatolni, miként fog a nő reagálni. És nem úgy, amikor azért habozik, hogy meghosszabbítsa a pillanatot, a várakozás eszményi pillanatát, amely néha jobb, mint maga a csók. Edward azért habozott, hogy kipróbálja magát, hogy lássa, biztonságos-e a dolog, hogy megbizonyosodjék róla, még mindig ura önmagának.
"Emlegesd a farkast, s az máris a kert alatt kullog"
Döbbenetes, milyen hirtelen elszállt a fojtogató félelem, döbbenetes, milyen tökéletes biztonságban éreztem magam abban a pillanatban, amint meghallottam a hangját.
Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket.
Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik.
Mit mondjak még, hogy higgy nekem? Nem álmodsz, halott sem vagy. Itt vagyok, és szeretlek. Mindig is szerettelek, és mindig is szeretni foglak. Mindig rád gondoltam, magam előtt láttam az arcod minden pillanatban, amíg távol voltam. Amikor azt mondtam, hogy már nem akarlak, az a legsötétebb szentségtörés volt.
Kétségbeesetten megpróbáltam addig nyújtani, csavargatni az igazságot, míg úgy el nem görbült, hogy már hazugság lett belőle.
Minden egyes lélegzet fájt és égetett - mintha az előbb súrolták volna végig acélforgáccsal a légutaimat. De lélegeztem. És majd megfagytam. Kismillió éles, jeges vízcsöpp záporozott az arcomra és a karomra, amitől egyre hidegebb lett.
A szerelem erőt ad valakinek, hogy összetörjön téged. Én helyrehozhatatlanul össze voltam törve.
A szívem vadul kalimpált, a vérem forrón lüktetve, sebesen áramlott az ereimben. A tüdőm csordulásig telt a bőréből áradó édes illattal. Mintha az az üresség sose lett volna. Hibátlan egész voltam - nem gyógyult, hanem inkább "soha-meg-nem-sebzett".
Ide-oda sodródtam éberség és álom között, de mindig újra visszasüppedtem az öntudatlanságba.
Sötét minden, mint szürkületkor egy borús napon, csak egy kevés fény dereng, hogy lássam, nincs semmi látnivaló. Én pedig ott rohanok úttalan utakon a homályban, és csak keresek, keresek, keresek valamit, egyre kétségbeesettebben. Ahogy múlik az idő, próbálok gyorsabban futni, de ettől csak még ügyetlenebbül csetlek-botlok... Aztán mindig eljön az az álombéli pillanat - és hiába érzem, hogy közeledik, mégse tudok soha felébredni, mielőtt utolérne -, amikor már nem emlékszem rá, mit is keresek. Amikor rájövök, hogy nincs is itt mit keresnem, hogy nem fogok találni semmit, hogy soha nem is létezett semmi más, csak ez a kietlen, kihalt erdő, és soha nem lesz semmi más... semmi, de semmi.
Ma éjszaka az ég teljesen sötét. Talán ma éjjel egyáltalán nem is világít a hold - holdfogyatkozás van, vagy újhold. Újhold... Összeborzongtam, pedig nem is fáztam.
Úgy éreztem, mintha egy rémálom fogságába estem volna, egy olyanba, amelyben még akkor is kénytelen vagy futni, amikor tudod már, hogy véged, de a lábaid mégsem mozognak elég gyorsan.
Jacob egész egyszerűen sugárzóan derűs természet, és ezt a vidámságot úgy hordja magával, mint valami aurát. Megosztja mindazokkal, akik elég közel kerülnek hozzá. Mint a Nap, meleget sugároz minden vonzáskörébe került bolygóra. Nem szándékosan, hanem mert a természetéből fakad, egyszerűen ilyen. Nem csoda, ha alig vártam, hogy viszontlássam.
Megígérem, hogy ez az utolsó alkalom, hogy látni fogsz engem. Nem jövök vissza. Nem foglak megint keresztülvinni egy olyan dolgon, mint ami ez volt. Tovább kell élned az életed, anélkül hogy beleavatkoznék. Olyan lesz, mintha soha nem léteztem volna.
Csak bámultam, és azt kívántam, bárcsak sose jönne el a jövendő. Bárcsak ez a pillanat örökké tartana, vagy ha ez nem lehetséges, akkor hadd múljak el én is a pillanattal!
Már sokszor napokra sikerült megszabadulnom a fájdalomtól. Ennek persze ára volt: a szűnni nem akaró érzéketlenség. Választhattam a fájdalom és a semmi között, és én a semmit választottam.
Mi van akkor, ha azt hiszed, valami úgy van, ahogy gondolod, de óriási tévedésben vagy? Mi van, ha olyan makacsul hiszel az igazadban, hogy az igazságot még csak fontolóra sem veszed? El tudod-e nyomni az igazságot, vagy az valahogy mégis megpróbál a felszínre törni?
Őrizd a percet! Mert ami eljön, az el is múlik, ezt a halandók tudják csak igazán.
Merj álmodni! Az álmok nem fogynak el.
Te vagy az egyetlen, aki elérte szívemet. Örökké a tiéd lesz.
Ebben a percben úgy éreztem, mintha egyek lennénk. Az ő fájdalma az enyém is, és mindig is az én fájdalmam volt. Az ő öröme az enyém is. Örömöt éreztem, de mégis, ez az öröm fájt is. Majdnem tapinthatóan, szinte égette a bőröm, mint a sav, lassú kínnal.
Te lehetsz elég bátor vagy elég erős ahhoz, hogy nélkülem élj, ha az a legjobb, de én sose tudnék ennyire önfeláldozó lenni. Veled kell lennem. Ez az egyetlen módja annak hogy éljek.
Az én napom te vagy a felhők fölött. Tudom kezelni a felhőket, de nem tudok megbirkózni egy napfogyatkozással.
Ezt nehéz elmagyarázni, nem szerelem első látásra, inkább valamilyen vonzás, ahogy meglátod őt, nem a világ tart hatalmában, hanem ő vonz magához. (...) Semmi sem számít jobban, csak ő, bármit megteszel érte, bármivé válsz érte, azzá válsz, amivé ő akar, mindegy, hogy az védő, szerető, barát vagy testvér.
Én választottam az életem - most el akarom kezdeni élni.
Bárhol is legyen, számomra a pokol az a hely, ahol nem vagy velem.
Olyan hamar visszajövök, hogy nem is lesz időd hiányolni. Vigyázz a szívemre - itt hagytam veled.
www.twilight-fan-site.gportal.hu
|