Stephenie Meyer: New Moon

Narcotics

K�b�t�szerek

Fel fogod ismerni, hogy ez a jelenet a New Moon M�sodik Fejezet�nek v�g�n van. Csak n�h�ny sor m�s. Az els� tervben Carlisle gy�gyszert adott Bell�nak s�r�l�s okozta f�jdalm�ra, amire szokatlanul reag�l.

Mi�rt volt ez a ki�lezett v�g�s? (mi�rt lett kiv�gva) Egy, a szerkeszt�m �gy gondolta ez a hangulat nem megfelel� (�n megpr�b�ltam viccet csin�lni mindenb�l, �k megpr�b�ltak uralkodni rajtam). Kett�, nem gondolt�k, hogy Bella reakci�ja realisztikus volt. Rajtuk volt a tr�fa, mert ennek a t�rt�netnek a kiindul�pontj�ul val�s �let �lm�nye szolg�l (nem az eny�m, ez egyszer).

Vissza�jultam a p�rn�mra, lihegtem, forgott velem a vil�g. A karom m�r nem f�jt, de nem tudtam vajon a f�jdalomcsillap�t� vagy a cs�k miatt.

Valami fesz�tett az eml�kezetemben, megfoghatatlanul, a perem�n.

- Bocs�nat, - mondta, szint�n l�legzet visszafojtva. - Ez t�lment a hat�ron.

Meglepet�semre, kuncogtam. - Vicces vagy, - motyogtam �s kuncogtam �jfent.

Homlokr�ncolva n�zett r�m a s�t�tben. Nagyon komolynak t�nt. Ez hiszt�rikus volt. Befogtam a sz�mat, hogy tomp�tsam a nevet�st, �gy Charlie nem hallhatta.

- Bella, vett�l be valaha Percocet-et ezel�tt?

- Nem hiszem, - kuncogtam. - Mi�rt?

Forgatta a szem�t, �s �n nem tudtam abbahagyni a nevet�st.

- Hogy van a karod?

- Nem �rzem. M�g mindig hely�n van?

S�hajtott, k�zben �n kuncogtam. - Pr�b�lj meg aludni, Bella.

- Nem, azt akarom, cs�kolj meg �jra.

- T�lbecs�l�d az �nuralmamat.

Kacar�sztam. - Melyik h�borgat jobban, a v�rem, vagy a testem?

A k�rd�sem megnevetetett.

- Ez egy holtverseny. - Bosszankodva mosolygott mag�n. - Soha nem l�ttalak m�g elsz�llva. Nagyon sz�rakoztat� vagy.

- Nem vagyok elsz�llva. - Megpr�b�ltam elfojtani a kuncog�st, hogy bebizony�tsam.

- Aludd ki ezt. - javasolta.

Meg�rtettem, hogy bolondot csin�ltam magamb�l, ami nem volt szokatlan, de tov�bbra is k�nos volt, �gyhogy megpr�b�ltam k�vetni a tan�cs�t. R�hajtottam a fejem a v�ll�ra �jfent �s becsuktam a szemeim. Id�nk�nt a kuncog�s kisz�k�tt. De ez egyre ritk�bban t�rt�nt, ahogy a gy�gyszerek megnyugtattak az eszm�letlens�g fel�.

***

Reggel abszol�t borzalmasan �reztem magam. A karom l�ngolt �s a fejem f�jt.

Edward azt mondta m�snapos vagyok �s aj�nlotta a Tylenolt ink�bb mint a Percocet-et miel�tt megcs�kolta a homlokomat mell�kesen �s megl�gott az ablakomon.

Nem seg�tett a kil�t�saimon, hogy az arca udvarias �s z�rk�zott volt. F�ltem a k�vetkeztet�sekt�l, lehet, hogy az �jszaka folyam�n mag�hoz t�rt, am�g figyelte, ahogy alszom. �gy t�nt, az aggodalom fokozta az er�ss�g�t a d�b�rg�snek a fejemben.

Bevettem dupla adagot Tylenol-b�l, kidobva a kis �veg Percocet-et a f�rd�szoba kuk�ba.

New Moon – Rosalie �s Edward telefonbesz�lget�s

Nos, sokan rem�nykedt�nk abban, hogy valaki majd leford�tja a kiv�gott, vagy k�s�bb meg�rt jeleneteket, de sajnos nem �gy t�rt�nt. Ez�rt most veszem a b�tors�got �s csek�ly angol tud�som birtok�ban megpr�b�lom magam leford�tani.

El�re is eln�z�st k�rek a nyelvezet�rt, illetve az esetleges pontatlans�gok�rt. Amiket al�h�ztam, azokban val�sz�n�leg nyelvtani, vagy egy�b hiba van, vagy sz�momra nem volt �rtelme a mondatnak.

Niki

C�m: Rosalie

Narr�tor: Edward

A telefon vibr�lt a zsebemben. 25-ik alkalommal 24 �r�n bel�l. Arra gondoltam kinyitom, legal�bb megn�zni, ki akar kapcsolatba l�pni velem. Tal�n fontos. Tal�n Carlisle-nak sz�ks�ge van r�m.

Gondoltam r�, de nem mozdultam.

Nem tudtam biztosan, hol vagyok. Valamilyen s�t�t, cs�sz�s padl�st�rben, tele patk�nyokkal �s p�kokkal. A p�kok figyelembe se vettek engem, a patk�nyok pedig nagy �vben ker�ltek. A leveg� s�r� volt a s�t�olaj neh�z szag�t�l, avas h�st�l, emberi izzadts�gt�l; s a szennyez�snek ez a csaknem �thatolhatatlan r�tege val�ban l�tszott a nyirkos leveg�ben, fekete r�teggel vonva be mindent.

Alattam a rozoga, lepusztult b�relt lak�s n�gy t�rt�netbe foglalt �lete. (egy n�gytag� spanyol csal�d) Nem okozott neh�zs�get megk�l�nb�ztetnem a gondolatokat – nagy, hangos spanyol l�rm�t csaptak. Nem figyeltem. Csak hagytam, hogy a hangok elt�volodjanak t�lem.

Minden �rtelmetlen volt. Az eg�sz l�tez�sem �rtelmetlen volt. Az eg�sz vil�g �rtelmetlen volt.

A homlokomat a t�rdemhez szor�tottam �s csod�lkoztam, hogy tudtam eddig ellen�llni. Ez tal�n rem�nytelen. Tal�n, ha a pr�b�lkoz�som �gy is �gy is buk�sra van �t�lve, abba kellene hagynom az �nk�nz�st �s csak visszamenni…

Az �tlet olyan er�s, olyan gy�gy�t� volt -  mintha a szavak er�s �rz�stelen�t�t tartalmaztak volna, elmost�k azt a k�nhegyet, ami maga al� temetett – zih�ltam �s sz�d�ltem.

B�rcsak elmehetn�k most, b�rcsak vissza tudn�k menni.

Lehunyt szemem m�g�tt mindig Bella arca mosolygott r�m. Ez az �dv�zl�s, a megbocs�t�s mosolya volt, de nem volt befoly�ssal arra, amit a tudatalattim tenni akart.

Term�szetesen nem mehetek vissza. V�g�l is mi az �n szenved�sem az � boldogs�g�hoz k�pest? Neki tudnia kell mosolyogni f�lelem �s vesz�ly n�lk�l. Egy l�lektelen j�v� ut�ni v�gyakoz�s n�lk�l. Jobbat �rdemel enn�l. Jobbat �rdemel n�lam. Amikor elhagyja ezt a vil�got, egy olyan helyre megy majd, amely �r�kre z�rva lesz el�ttem, f�ggetlen�l att�l, hogy viselkedem itt.

Ennek a v�gs� elv�l�snak a gondolata annyival er�sebb volt, mint a k�n, amelyet �reztem. Megremegett a testem. Ha elmegy arra a helyre, ahov� � tartozik de �n sosem fogok, akkor �n sem maradok itt. Kell lennie feled�snek. Kell lennie megk�nnyebb�l�snek.

Ebben rem�nykedtem, de nem volt r� garancia. Aludni, esetleg �lmodni. Ay, itt a b�kken�, mondtam magamnak. Ha m�r hamu leszek, fogom m�g valahogy �rezni az elveszt�s�nek k�nj�t? �jra elborzadtam.

�s, a francba is, meg�g�rtem. Meg�g�rtem, hogy nem h�borgatom (sz� szerint: k�s�rtem) t�bb� az �let�t magammal cipelve a fekete d�monjaimat. �g�retem szerint nem mehetek vissza. Nem tudok semmi j�t sem tenni �rte? Egy�ltal�n semmit?

Az �tlet, hogy visszat�rjek abba a bor�s kisv�rosba, amely �r�kre az igazi otthonom lesz ezen a bolyg�n, �jra �t �s �tsz�tte a gondolataimat.

Csak ellen�rizni. Csak l�tni, hogy j�l van, biztons�gban �s boldog. Semmi beavatkoz�s. Sosem kell megtudnia, hogy ott voltam…

Nem. A francba, nem.

A telefon megint vibr�lt.

„A francba, a francba, a francba,” morogtam.

Haszn�lhatn�k elterel�st, v�ltem. Kinyitottam a telefont �s f�l �v alatt el�sz�r megd�bbenve ismertem r� a sz�mra.

Mi�rt h�vna fel Rosalie? Tal�n � volt az egyetlen, aki �lvezte a t�voll�temet. Valami sz�rny�s�gnek kellett t�rt�nnie, ha arra volt sz�ks�ge, hogy velem besz�ljen. Hirtelen elfogott az aggodalom a csal�dom ir�nt. Megnyomtam a fogad gombot.

„Mi az?” k�rdeztem fesz�lten.

„Oh, nah�t. Edward felvette a telefont. Megtisztelve �rzem magam.”

Amint meghallottam a hanghordoz�s�t, tudtam, hogy a csal�dom j�l van. Csak unatkozott. Neh�z volt meg�rteni a motiv�ci�it a gondolatainak fonala n�lk�l. Az � ind�t�kai �ltal�ban a logika legcsavarosabb fajt�j�n alapultak.

Csattanva z�rtam �ssze a telefont.

„Hagyj b�k�n,” suttogtam a semminek.

Term�szetesen a telefon megint vibr�lni kezdett.

Addig fog h�vni, am�g �t nem adja azt az �zenetet, amivel m�r eltervezte, hogy bosszantani fog? Tal�n. H�napokig is eltartana, mire belef�radna ebbe a j�t�kba. Elj�tszottam a gondolattal, hogy hagyom neki, hogy az �jrat�rcs�z�t �t�gesse az elk�vetkez� f�l �vben…azt�n s�hajtottam �s �jra felvettem a telefont.

„Ki vele.”

Rosalie sietve mondta a szavakat. „Gondolom, tudni akarod, hogy Alice Forksban van.”

Kinyitottam a szemem �s mereven n�ztem a rothad� fa gerend�kra h�rom h�velykre az arcomt�l.

„Mi?” A hangom �lettelen �s �rzelemmentes volt.

„Tudod, milyen Alice – azt hiszi mindent tud. Ak�rcsak te.” kuncogott Rosalie humortalanul. A hangja ideges volt, mintha hirtelen elbizonytalanodott volna abban, amit tenni akart.

De a d�h�m nem hagyta, hogy azzal foglalkozzak, hogy vajon mi lehet Rosalie apr�-csepr� probl�m�ja.

Alice megesk�d�tt nekem, hogy k�vetni fogja az utas�t�saimat Bell�t illet�en, hab�r nem �rtett egyet a d�nt�semmel. Meg�g�rte, hogy b�k�n hagyja Bell�t…am�g �n is. Nyilv�n azt gondolja, hogy v�g�l �sszeroskadom a k�nt�l. Tal�n igaza van.

De nem. Eddig m�g nem. Akkor mit csin�l Forksban? Szorongatni akartam sov�ny nyak�t.  Nem mintha Jasper olyan k�zel engedne hozz�, ha meg�rzi a bel�lem kirobban� d�h�t…

„Ott vagy m�g Edward?”

Nem v�laszoltam. Ujjbegyeimmel megszor�tottam az orrnyergemet, csod�lkozn�k ha egy v�mp�rnak lehetne migr�nje.

M�s fel�l, ha Alice m�r visszament…

Nem. Nem. Nem. Nem.

Tettem egy �g�retet. Bella �letet �rdemel. Tettem egy �g�retet. Bella �letet �rdemel.

�gy ism�telgettem a szavakat, mint egy mond�k�t, pr�b�ltam megtiszt�tani a fejemet Bella s�t�t ablak�nak elb�v�l� k�p�t�l. Egyetlen mened�khelyem ajt�ny�l�sa.

K�ts�gk�v�l meg k�ne al�zkodnom, ha visszamenn�k. Nem �rdekelt. A k�vetkez� �vsz�zadot boldogan t�lten�m a t�rdeimen, ha vele lehetn�k.

Nem. Nem. Nem.

„Edward? Nem is agg�dsz amiatt, hogy mi�rt van ott Alice?”

„Nem k�l�n�sebben.”

Rosalie hangja most kiss� �nel�g�lt lett, el�gedett volt azzal, hogy v�laszra k�nyszer�tett. „Nos, term�szetesen nem szegte meg a szab�lyokat eg�szen. �gy �rtem, te csak azt akartad, hogy maradjunk t�vol Bell�t�l, igaz? Forks megl�togat�sa nem sz�m�t.”

Lassan lecsuktam a szemem. Bella elment? Gondolataim a v�ratlan �tlet (ink�bb t�ny, h�r, inf�) k�r�l forogtak. M�g nem �retts�gizett le, �gy vissza kellett mennie az anyj�hoz. Ez j�. Napf�nyben kell �lnie. J�, hogy maga m�g�tt hagyhatja az �rnyakat.

Pr�b�ltam elfogadni, de nem tudtam.

Rosalie idegesen nevetett. „�gy nincs okod arra, hogy m�rges l�gy Alice-re.”

„Mi�rt h�vt�l akkor Rosalie, ha nem az�rt, hogy bajba keverd Alice-t? Mi�rt bosszantasz?”

„V�rj!” mondta. J�l �rezte, hogy le akarom tenni. „Nem ez�rt h�vtalak.”

„Hanem mi�rt? Mondd gyorsan, azt�n hagyj v�gre b�k�n.”

„Nos…” habozott.

„Ki vele Rosalie. T�z m�sodperced van.”

„Azt hiszem, haza kellene j�nn�d,” mondta gyorsan Rosalie. „Belef�radtam Esme szomor�s�g�ba �s hogy Carlisle sosem nevet. Sz�gyellned k�ne magad az�rt, amit vel�k teszel. Emmett is �lland�an hi�nyol �s ez az idegeimre megy. Van egy csal�dod. N�j fel �s gondolj m�sra is magadon k�v�l!”

„�rdekes javaslat Rosalie. Had mes�ljek neked egy t�rt�netet egy bagolyr�l �s ver�br�l…”

„�n gondolok r�juk, veled ellent�tben. Nem �rdekel, hogy �gy b�ntod Esmet, mint m�g senki? Jobban szeret t�ged, mint b�rmelyik�nket, �s ezt te is tudod. Gyere haza!”

Nem v�laszoltam.

 „Azt gondoltam, ha ennek az eg�sz Forks dolognak v�ge, akkor t�lteszed magad rajta.”

„Sosem Forks volt a probl�ma Rosalie,” mondtam, pr�b�ltam t�relmes lenni. Amit Esmer�l �s Carlisle-r�l mondott, ismer�s h�rokat pend�tett. „Csak mert Bella” – nehezemre esett hangosan kimondani a nev�t – „elk�lt�z�tt Florid�ba, nem jelenti azt, hogy �n k�pes vagyok… N�zd Rosalie. �n t�nyleg sajn�lom, de higgy nekem, senki sem lenne boldogabb, ha ott lenn�k.”

„Um…”

�s itt volt �jra ez az ideges haboz�s.

„Mi az, amit nem mondasz el nekem Rosalie? Esme j�l van? �s Carlisle?”

„�k rendben vannak. Ez csak…nos, nem mondtam, hogy Bella elk�lt�z�tt.”

Nem sz�laltam meg. Lefuttattam magamban a besz�lget�s�nket. Igen, Rosalie mondta, hogy Bella elk�lt�z�tt. Azt mondta: te csak azt akartad, hogy maradjunk t�vol Bell�t�l, igaz? Forks megl�togat�sa nem sz�m�t. �s azt�n: Azt gondoltam, ha ennek az eg�sz Forks dolognak v�ge…

Teh�t Bella nincs Forksban. Hogy �rtette, hogy Bella nem k�lt�z�tt el?

Azt�n Rosalie elism�telte gyorsan a szavait, csaknem m�rgesen.

„Nem akart�k neked elmondani, de szerintem ez butas�g. �gy gyorsabban t�lteszed magad ezen �s hamarabb tudsz �jra norm�lis lenni. Mi�rt b�slakodn�l a vil�g s�t�t zugaiban, ha m�r nincs r� sz�ks�g? M�r hazaj�hetsz. �jra egy csal�d lehet�nk. V�ge van.”

�gy t�nt, elment az eszem. Nem �rtettem Rosalie szavait. Mintha valami nagyon nyilv�nval�t mondott volna nekem, de fogalmam sem volt, hogy mit. Az eszem j�tszott az inform�ci�val, Abszurd.

„Edward?”

„Nem �rtem, mit mondasz Rosalie.”

Hossz� sz�net, olyan hossz�, mint n�h�ny emberi sz�vdobban�s.

„Meghalt Edward.”

Hosszabb sz�net.

„�n…sajn�lom. Jogod van tudni, azt hiszem. Bella… k�t napja levetette mag�t egy szikl�r�l. Alice l�tta, de m�r t�l k�s� volt b�rmit is tenni. B�r megszegte volna a szav�t, seg�tett volna, ha lett volna r� id�. Visszament, h�tha tehet valamit Charlie-�rt. Tudod, hogy mindig agg�dik �rte…”

A telefon meghalt. Beletelt n�h�ny m�sodpercbe, mire r�j�ttem, hogy kikapcsoltam.  Sok�ig �ltem a siv�r s�t�ts�gben egy fagyos helyen. Mintha v�ge lett volna az id�nek. Mintha az univerzum meg�llt volna.

Lassan, �gy mozogva, mint egy �regember, visszakapcsoltam a mobilom �s t�rcs�ztam az egyetlen sz�mot, amit meg�g�rtem magamnak, hogy soha t�bb� nem h�vok.

Ha � lesz, akkor leteszem. Ha Charlie, akkor megszerzem a sz�ks�ges inform�ci�t �s keresek valami kib�v�t. Bebizony�tom, hogy Rosalie beteges kis vicce t�ved�s �s azt�n visszamegyek a jelent�ktelens�gembe (vagy: nem l�tez�sembe).

„Swan rezidencia,” v�laszolta egy hang, amit m�g sosem hallottam. Egy er�s f�rfihang, m�ly, de m�g fiatal. Nem volt id�m ezen a fordulaton gondolkodni.

„Itt Carlisle Cullen.” mondtam, t�k�letesen ut�nozva az ap�m hangj�t. „Besz�lhetn�k Charlie-val?”

„Nincs itt.” felelte a hang �s kiss� meglep�dtem a benne bujk�l� haragt�l. Csaknem vicsorogva mondta ki a szavakat. De ez nem sz�m�tott.

„Hol van most?” k�veteltem t�relmetlen�l.

R�vid sz�net, mintha az idegen vissza akarn� tartani az inform�ci�t.

„A temet�sen van” v�laszolta a fi� v�g�l.

Letettem a telefont.

Emmett �s a medve

Jegyzet: Ez a r�sz az eredeti epil�gusb�l lett kiv�gva. B�r Emmett h�tt�rt�rt�net�t m�r megeml�tettem a 14. fejezetben (�szt�n �s akarat), de igaz�n hi�nyoltam a t�rt�netet Emmett saj�t szavaival.

Meglep�dtem, hogy milyen rokonszenv alakult ki k�ztem �s Emmett k�z�tt, f�leg hogy egykor � volt sz�momra a legijeszt�bb mindannyiuk k�z�l. Ennek tal�n az volt oka, hogy mindkett�nket �gy v�lasztottak be a csal�dba; mindkett�nket szerettek – �s mi viszont szerett�nk – amikor m�g emberek voltunk, b�r �t csak egy r�vid ideig. Egyed�l Emmett eml�kezett – egyed�l � �rtette meg, hogy mekkora csoda maradt tov�bbra is Edward sz�momra.

El�sz�r egy este besz�lt�nk err�l, amikor h�rman heny�lt�nk a bej�rati szoba vil�gos kanap�in. Emmett halkan mes�lte nekem az eml�keit, amik jobbak voltak, mint a t�nd�rmes�k, mialatt Edward figyelme lesz�k�lt a f�z�csatorn�ra – hatalmas megr�k�ny�d�semre �gy d�nt�tt, hogy neki meg kell tanulnia f�zni, ami, l�ssuk be, nem volt egy egyszer� feladat rendes �zlel�s �s szagl�s n�lk�l. V�gre volt valami, ami nem term�szetesen ment neki. T�k�letes szem�ld�ke �sszeszaladt, ahogy a szt�rs�f �zl�s szerint megf�szerezett egy �jabb t�ny�rnyi �telt. Elfojtottam egy mosolyt.

- Akkor abbahagyta a j�tszadoz�st, �s tudtam, hogy mindj�rt meghalok – eml�kezett Emmett, felid�zve emberi �veinek egyik eset�t a medv�vel. Edward nem is figyelt r�nk; � m�r hallotta ezt a t�rt�netet. – Nem tudtam mozogni, �s az eszm�letemet is kezdtem elveszteni, amikor hallottam valamit. El�sz�r azt hittem, hogy egy m�sik medve az, aki az�rt j�tt, hogy �sszevesszen a m�sikkal a hull�m�rt. Hirtelen �gy �reztem, mintha rep�ln�k. Arra r�j�ttem, hogy meghaltam, de az�rt megpr�b�ltam kinyitni a szemem. �s akkor megl�ttam �t – hitetlenked�s �lt ki az arc�ra, ahogy mes�lte. Teljesen �t tudtam �lni az �rz�st -, �s tudtam, hogy meghaltam. M�g a f�jdalom sem �rdekelt. K�zd�ttem, hogy nyitva tudjam tartani a szemem. Egy pillanatot sem akartam elvesztegetni, abb�l az id�b�l, am�g l�thatom az angyalom arc�t. Term�szetesen nem voltam teljesen magamn�l; nem tudtam, mi�rt nem vagyunk m�r a mennyben. Azt hittem, tal�n messzebb van, mint gondoltam. Arra v�rtam, mikor kezd�nk el rep�lni. �s akkor elvitt Istenhez – nevetett, az � saj�t, m�ly nevet�s�vel. Teljesen meg tudtam �rteni, hogy valaki ezt felt�telezi Carlisle-r�l.

- Azt hittem, hogy ami ezut�n k�vetkezett, az a b�ntet�sem. Kicsit sokat sz�rakoztam a h�sz emberi �vem alatt, �gy nem lep�dtem meg a Pokol t�z�t�l – �jra nevetett, b�r �n ink�bb megborzongtam. Edward karjai �szt�n�sen megszorultak k�r�l�ttem. – Ami viszont meglepett, az, az volt, hogy az Angyal nem hagyott magamra. Nem �rtettem, hogy valami ennyire sz�ps�ges, hogy maradhat velem a Pokolban – de az�rt �r�ltem neki. Valah�nyszor Isten visszaj�tt, hogy megn�zze, hogy is vagyok, f�ltem, hogy elviszi �t mag�val, de sosem tette. Kezdtem azt hinni, hogy tal�n azoknak a pr�dik�l� papoknak igazuk lehetett az irgalmas Istenr�l. �s akkor a f�jdalom kezdett elm�lni… �s elmagyar�zt�k nekem, mi is t�rt�nik.

- Meg voltak lep�dve, hogy mennyire kev�ss� zaklat ez az eg�sz v�mp�r-dolog. De hogyha Carlisle �s Rosalie, az �n angyalom, v�mp�rok voltak, akkor nem is lehetett az eg�sz olyan rossz, ugye? – b�lintottam, teljesen egyet�rtve vele, ahogy folytatta. – A szab�lyokkal m�r kicsit t�bb bajom volt – kuncogott.

- Tele volt a kezed az els� id�kben velem, nem, de b�r? – Emmett j�t�kosan meg�t�tte Edward v�ll�t, amit�l mindketten megr�zk�dtunk.

Edward felhorkantott, de nem ford�totta el a tekintet�t a TV-r�l.

- Sz�val l�tod, a Pokol nem is olyan rossz, ha van veled egy angyal – biztos�tott huncutul. – Ha ez egyszer v�gre elfogadja az elker�lhetetlent, remek�l leszel majd.

Edward �kle olyan gyorsan mozdult, hogy nem is l�ttam, hogy mi is haj�totta �t Emmett-et a kanap� h�tt�ml�j�n. Edward szeme el sem mozdult a k�perny�r�l.

- Edward! – szidtam meg, megborzadva.

- Ne is t�r�dj vele, Bella – mondta Emmett nyugodtan, ism�t a hely�n �lve. – Tudom, hol tal�lom meg – n�zett el mellettem Edward profilj�ra. – Valamikor �gyis le kell tenned a csajt az �ledb�l – fenyegette. Edward �ppen, hogy csak morgott egyet v�laszk�nt, fel sem tekintve. 

- Fi�k! – sz�lt le Esme rosszall�an a l�pcs�k tetej�r�l.